Egyéb szolgáltatások

Álláskeresés

 

Különleges, állandóan változó piac az álláshirdetések piaca, egymást váltják az első ránézésre jobbnál jobb állásajánlatok. Mégis, sokan akár hónapok óta küzdenek azzal, hogy a temérdek budapesti állás közül nem találnak egyet sem, és ez még csak nem is az ő hibájuk. Hiába lehetne Dunát rekeszteni az álláshirdetésekkel, az álláskeresés Budapesten és az ország többi pontján sem könnyű. Ezért is nagy segítség, ha olyan cég segíti az álláskeresést, mint a Humánia HRS Group.

 

 

Bővebben...

Miért jó a diákmunka?

 

Süt a nap, a kemény tanév után minden porcikánk a pihenésre vágyik. Ugyan, akkor mégis miért vállaljunk diákmunkát? Nos, éppen azért, hogy a kevés munkával sok pénzt kereshessünk meg, és a keresetből maximálisan kiélvezhessük a nyár nyújtotta lehetőségeket. Szerencsére manapság tényleg nem sokat kell dolgozni azért, hogy összegyűjtsük a nyári bulikra, nyaralásokra, strandolásokra való költőpénzt. Erre pedig a diákmeló adja a legkönnyebb lehetőséget. Szerte az országban iskolaszövetkezetek működnek, amelynek az a feladata, hogy összekösse a munkaerőt kereső cégeket a diákmunkára vágyó fiatokkal. Az egyik legnépszerűbb diákszövetkezet a Fürge Diák, amely hosszú évek tapasztalatával és kiterjedt kapcsolatrendszerével terelgeti a diákokat. A Fürge Diák sok helyen működtet irodát, így aztán könnyű eljutni hozzájuk. Néhány dokumentumot kell magaddal vinni a regisztrációhoz, és máris kutathatsz a jobbnál jobb diákmunkák között.

 

Bővebben...

Diákszövetkezet Budapesten - Diákmunkák

Önállóságra és pénzre vágysz? Nem kell megvárnod, amíg felnőtt leszel, már diákként is megteremtheted a függetlenségedet, ha diákmunkát vállalsz. Egyre több középiskolás és főiskolás vagy egyetemista dönt úgy, hogy már a tanulmányai mellett diákmunkát végez. Az okok általában prózaiak: kevés a zsebpénz, vagy a különböző ösztöndíjakat szeretnék kiegészíteni a fiatalok a pluszkeresettel. A diák szövetkezeteknek köszönhetően ma már számos diákmeló közül választhatnak az érdeklődő diákok. Akár a hét közben is dolgozhatnak, de persze vállalhatnak hétvégi diákmunkát is. Bármelyik napon is dolgozik a diák, a meki diákmunka, a mozi diákmunka vagy éppen a hostess diákmunka egyaránt elérhető.

Bővebben...

Álláskeresés könnyedén

Bár sok a betöltetlen állás, és egyre-másra érik egymást az álláshirdetések, maga az álláskeresés Budapesten és vidéken sem egyszerű. Nem könnyű megtalálni a nekünk igazán megfelelő pozíciót, és akkor persze még nem is számoltunk az ugyanarra az állásajánlatra pályázó versenytársainkkal. Léteznek azonban kifejezetten a piac igényeinek összekötésére szakosodott cégek, az állásközvetítők. A Humánia HRS Group különösen népszerű lehet az állást keresők körében, ugyanis teljesen ingyenesen lehet regisztrálni és jelentkezni hozzájuk.

Bővebben...

Budapesti költöztetés

Évek óta foglalkozunk költöztetéssel, melynek köszönhetően rengeteg tapasztalatot szereztünk a budapesti költöztetéseket tekintve. Fontos megjegyezni, hogy egy budapesti költöztetés jóval nagyobb szervezettséget igényel, mint mondjuk egy vidéki költözés.

Bővebben...

Polgári búcsúztató

Vállaljuk a halott búcsúztatását. A temetési beszéd megírását is vállaljuk. Lehet ez Budapesten vagy vidéken, temetőben, vagy hajón, családi házban vagy altemplomban. Vállaljuk a szertartás kivitelezését. Bízza ránk a feladatot, és szép búcsúztatót hozunk össze Önnek. A Búcsúztató az a személy, aki a jelenlévők nevében tolmácsolja azokat a gondolatokat, érzéseket, amik az elhunythoz fűzik a gyászolókat. A búcsúztatónak szépnek kell lennie, erre mi mindig figyelünk.

Bővebben...

Környezettudatos napelemes rendszerek kiépítése

Manapság a napelemes rendszerek kiépítése már nem luxus, hanem joggal mondhatjuk, hogy az a befektetés, amely hosszútávon többet spórol majd nekünk a villamos energián, mint gondolnánk!

Bővebben...

Roletta javítás Budapest

Velünk a redőny javítás Budapesten is lehetséges. A környezetünk hatásai sokszor érzékenyen érinthetnek minket, viszont emiatt szeretnénk mindig változtatni, amin csak tudunk. Általában ehhez segítség számunkra a lég kondi, ház, valamint az árnyékolástechnika is. Cégünk évek óta jelen van a szakmában és ezen időszak alatt mindig is igyekeztünk, hogy mindenki minőségben részesüljön. Modern technológiánk, illetve termékeink által mindez meg is adatott. Kattints oldalunkra!

Bővebben...

Telefonközpontok és telekommunikációs hálózatok professzionális kiépítése

Telefonközpont kiépítésében gondolkodik cége? Akár kisebb irodaház, akár hatalmas irodakomplexum vagy gyárépület – a HACSA TEL  Magyarország Kft. profi telekommunikációs munkatársai mindenre tudnak Önnek ideális megoldást nyújtani. Először felmérik, majd a felmért adatok és igények, illetve költségvetésterv alapján megtervezik, végezetül pedig kiépítik a komplett telefonközpontot, amilyen a legideálisabb a mi vállalkozásunk számára.

Bővebben...

Miért kössünk nyugdíjbiztosítást?

Sokan ijesztő jövőképpel riogatnak, ha a nyugdíjról van szó. A mai fiatalabb generációnak már nem lesz nyugdíja, felesleges is számolni, és hasonló verziók. Talán ennyire sötéten nem szabad szemlélni az akár néhány évtizeddel későbbi időszakot, ugyanakkor kétségtelen tény, hogy a demográfiai változások nem kedveznek a nyugdíjrendszernek, s az öngondoskodásra ösztönzik a ma fiatalokat, középkorúakat és nyugdíj előtt pár évvel állókat egyaránt.

Bővebben...

Használtruha nagykereskedés Budapesten

Most nyitna használtruha üzletet, de még nem találta meg az ideális használtruha nagykereskedést? Vagy már rendelkezik használtruha kereskedéssel, csak éppen elégedetlen beszállítójával? Mint tudjuk, ma már nagyon erős a verseny a használtruha piacon, hiszen számos bolt nyílik nap, mint nap.

Bővebben...

Duguláselhárítás: az Ön és családja egészségéért!

Amikor nem figyelünk oda arra, hogy mi kerül a lefolyóba, mert - valljuk be – egyszerűbb sokszor csak beleönteni a maradékot – természetes, hogy egy idő után eltömítődik a szifon, vagy a lefolyó csöve, és esedékessé válik az azonnali duguláselhárítás.

Bővebben...

Mitől környezetbarát egy béiroda?

Mivel napjainkban egyre több veszély fenyegeti a környezetet, és a világot, amelyben élünk, meg kell becsülni, amikor olyan fejlesztésről hallunk, amely a természetet védi. Ezért számít jó hírnek a kiadó irodák piacán is, hogy újabb zöld irodaházakat adtak át Budapesten. A környezetbarát minősítésű kiadó irodák általában a legmagasabb minőséget képviselik, köszönhetően annak is, hogy számos magas mércének kell megfelelniük.

Bővebben...

Vállalati bankszámlára van szüksége?

Az okostelefonok világában alapvető elvárás, hogy szinte bármilyen ügyet kényelmesen tudjunk intézni a mobilkészülékkel. Akár még a cégünk pénzügyeit is, és igazán ne legyen probléma az, ha a vállalkozói bankszámlával kapcsolatos teendőnket az okostelefonunkon akarjuk elvégezni. Erre kínál megoldást az AXA Bank a piacon elérhető egyik legolcsóbb vállalkozói bankszámlával.

Bővebben...

További cikkeink...